TEXT_SIZE
   

SZOLGÁLTATÁSAINKRÓL

ÚJ TÉMAKÖR INDÍTÁSA

AddThis Social Bookmark Button

 

Tisztelt Látogató!

Cégünk vezetése úgy döntött, hogy a jövőben megosztja a honlap látogatóival azokat a tapasztalatokat, melyeket munkatársaink szereztek a különféle lépcsők, korlátok helyszíni felmérésekor vagy akár tervezési, gyártási, esetleg a lépcsők és korlátok helyszíni beszerelési munkáinak végzése során.

Tesszük ezt azért, mert meggyőződésünk – hogy a lépcső nagyon fontos eszköze életünknek, s ha az rosszul méretezett, kényelmetlen akkor megkeseríti a mindennapjainkat.

Tanulni pedig nem szégyen, sőt egyenesen hasznos így a tapasztalataink közzététele egy-egy lépcső példán keresztül remélhetően Önt, mint leendő építkezőt megkíméli a lépcsőjével, korlátjával kapcsolatos későbbi kellemetlenségektől.

Jó tanulást kívánunk a lépcsők végeláthatatlan kialakítási lehetőségeinek és hibalehetőségeinek a birodalmában.

Első alkalommal azt szeretnénk Önökkel ismertetni, ami a lépcsők környezetének felmérése során a leggyakoribb hiba a födémnyílás (födémáttörés) túlzottan kis mérete.

Legtöbb esetben Ön mint megrendelő nem is tehet róla, hisz az építésze tervezte a födémnyílás méretét, osztotta ki a lépcső fellépőit (hány lépcsőfok legyen) nem számolva komolyan utána annak, hogy az adott nyílásba kényelmes lépcső készíthető-e?

Persze sokszor előfordul az is, hogy a kényelmes, jól járható lépcsőkiosztás és a hozzá tartozó födémnyílás az épület tervezője által jól lett megtervezve. A megrendelő a nyílásmérettel viszont spórolni akar 1-2 m2-t a nappali vagy tetőtér, esetleg egyéb épület belső terének a javára, nem gondolva arra, hogy ezzel esetleg lehetetlenné teszi a járható lépcső kialakítását.

Csodát pedig még a lépcső építők sem tudnak tenni, és ilyen esetben vagy utólagos födémnyílás méret bővítést vállal a megrendelő, ami mind épületstatikailag, mind kivitelezés szempontjából kockázatos, vagy beletörődik, hogy egy életre kényelmetlen lépcsőn, sok esetben majdnem létrán kell nap mint nap közlekednie.

Azért, hogy a leendő megrendelőink meg tudják ítélni, hogy a terveken szereplő, vagy a már elkészített lépcső födémnyílás megfelelő méretű-e a következő egyszerű összefüggést szeretnénk figyelmükbe ajánlani:

A lépcső járószélességének a közepén berajzolt un. járóvonal (ahol elméletileg a lépcsőn közlekedünk) felülnézetből mért hossza legyen minimum 1,2-szerese az áthidalandó magasságnak (induló és érkező szintek közötti távolság).

Amennyiben ez a meghatározás nem érthető, nem tudják a tervekből ezt leolvasni, vagy az elkészült födémnyílásnál nem tudják maguknak kirajzolni, úgy mindenféle kötelezettség nélkül állunk rendelkezésükre telefonon vagy e-mail-ben.

A következő alkalommal a különféle lépcsők, mint csigalépcső, egyenes karú lépcsők, húzott karú lépcsők akár fémből vagy fából készült megoldásainál elemezzük a födémekhez, falakhoz való rögzítési módszereket.

Kitérünk a Stadler lépcső hangszigetelési megoldásaira is, illetve a különféle födémtípusok kialakításából adódó rögzítési problémákra.

Kérjük, kövessék figyelemmel rovatunkat a továbbiakban is!

 

BEVEZETŐ

AddThis Social Bookmark Button

Amennyiben Ön építkezik, épít vagy építtet és az épület minimum két szintesre készül, úgy szüksége lesz lépcsőre és azon a biztonságos közlekedéshez korlátra.

Engedje meg, hogy néhány hasznos tudnivalót átadjunk Önnek, annak érdekében, hogy a lehető legkedvezőbb döntést hozhassa meg a lépcsője kiválasztásában.

A lépcsők teherhordó, azaz tartószerkezetei készülhetnek
1.) betonból (előre gyártott vagy helyszínen öntött)
2.) acélból vagy nemesacélból (esetleg öntöttvasból)
3.) fából
4,.) a 2 és 3 kombinációjából

A 2,3,4 pontok tekintetében a Stadler lépcső áll az Ön rendelkezésére.

"Árajánlat kérése"
"További információ kérése"

 

Mi az előnye egy acélból, nemesacélból, fából vagy ezek kombinációjából készült könnyűszerkezetes Stadler lépcsőnek egy monolit vasbeton lépcsőhöz képest?

AddThis Social Bookmark Button

- Legfontosabb, hogyha a beton lépcsőnél a készítésének minden költségét (zsaluzás, zsaluanyag, vasalat, beton, munkabérek, utólagos burkolás költsége, utólagos korlát költsége) egzakt módon összeszámoljuk drágább mint egy könnyűszerkezetű Stadler lépcső.

- A betonlépcső esetén a Vevő minimum három-négy szakma (ács, kőműves, asztalos vagy hidegburkoló, lakatos) képviselőjével kell hogy kapcsolatba kerüljön, ami lényeges időt, energiát von el a Vevőtől. A Stadler-lépcső esetén egy szakmával, a Stadler lépcsőgyártóval áll kapcsolatban.

- Esztétikai megjelenésében, a Vevő fantáziájának kifejezőkészségében, variálhatóságában, könnyedségében egy lakótér bútordarabjához hasonlítható díszében egy beton lépcső meg sem közelíthet egy áttört, légies, szemet gyönyörködtető Stadler-lépcsőt.

- Méretpontosság, lépcsőbiztonság, "lépcső járási kényelem" a Stadler lépcsőnél garantált.

Míg egy betonlépcső méretkiosztását a zsalukészítésnél az ács vagy kőműves határozza meg, úgy a Stadler-lépcső esetében egy lépcsőspecialista helyszíni felmérését és a Vevővel történő igény egyeztetést követően a terveket speciális tervezőprogramokkal technikusok, mérnökök készítik. A tervezőink a tervkészítés során betartanak minden a lépcsőépítési szabványokban, egyéb építőipari előírásokban, "ÉMI minősítésben" szereplő követelményeket.

 

Mi lehet a hátránya egy könnyűszerkezetes Stadler-lépcsőnek a betonlépcsőhöz képest?

AddThis Social Bookmark Button

Statikailag bármennyire jól méretezett szerkezetek a Stadler-lépcsők, de egy tömegében túlméretezett betonlépcső stabilabb, bemozgás, beremegés nélküli, csöndesebb járást biztosít.

A járási hang szigetelése viszont a Stadler-lépcsőnél is jól megoldott, hisz a falak és a tartószerkezet, födém és a tartószerkezet közé gumi átmeneteket (gyűrűk, alátétek, lemezek) használunk. További hangszigetelési igény esetén a járólap és a tartószerkezet közé is hangtompító gumiszalagokat helyezünk el.

Ezeken felül a Vevő az elkészült lépcső járólapjaira (fa, műkő, kő stb.) szőnyegborítást is tehet, ami további jelentős hangszigetelést eredményez.
Itt szeretnénk a leendő Vevőinket megnyugtatni, hogy a fent említett bemozgást, beremegést egy könnyűszerkezetű lépcső esetében ne olyannak képzeljék, ami a rajta közlekedést zavarná, vagy bizonytalanná tenné.
Ez a bemozgás max. mm-ben mérhető.

Képzeljen el egy folyón átívelő acélvázas hídszerkezetet, aminek a bemozgása akár sok-sok cm is lehet, mégsem zavaró és mégsem alulméretezett.

A lépcső járólapok készülhetnek:
1.) tömörfából, préselt falapból
2.) fémből (acél, nemesacél, alumínium stb.)
3.) műkőből, márványból, gránitból
4.) üvegből
6.) utólagos kiöntésű fém betontálcákból

A Stadler-lépcsőrendszer bármelyik járólap tekintetében áll Vevői rendelkezésére.

A korlátok készülhetnek:
1.) fából
2.) fémből (acél, nemesacél, alumínium stb.)
3.) üvegből (fém vagy fa vázhoz)
4.) ezek kombinációiból

A Stadler lépcsőrendszer bármely korlát tekintetében áll Vevői rendelkezésére.
Néhány közkedvelt korlát típusunkat megtekintheti a "Tervezési segédlet" menüpont alatt.

"Árajánlat kérése"
"További információ kérése"

 

Mi a szolgáltatás menete, mit tegyen a Vevő, hogy egy vágyott lépcső díszíthesse lakását?

AddThis Social Bookmark Button

- Keressen bennünket akár a képviseleti irodánknál, akár cégközpontunkban, akár itt a web oldalunk Ajánlatkérés menüpontja segítségével.
- Ellátjuk Önt kérdései esetén szakmai tanácsokkal, segítünk a lépcső kiválasztásában.
- Amennyiben a lépcső környezetéről építési tervrajzot vagy saját készítésű rajzot küld és megnevezi nekünk a kívánt lépcsőt (katalógusból, web oldalunk Termékeink menüpontból kiválaszthat) úgy árajánlatot adunk annak elkészítésére.

Árajánlatot kérhet itt is, kívánsága esetén egy egyeztetett időpontban meglátogatjuk Önt az építkezése helyszínén.

A helyszín körültekintő felmérése és az Önnel történő lépcső kialakítási igény egyeztetése után pontos árajánlattal tudunk Önnek szolgálni.

A helyszíni felmérés Önt nem kötelezi és nem kerül pénzébe akkor sem, ha nem köt a cégünkkel megállapodást a lépcsőgyártásra.

- Amennyiben árajánlatunk Önnek megfelelő és ezt felénk visszajelzi, úgy megkötjük a vállalkozási szerződést
- A helyszíni felmérés alapján megtervezzük, igény esetén Önnel leegyeztetjük a lépcső gyártóművi tervét, és legyártjuk azt.
- A vállalkozási szerződésben vállalt határidőn belül egy Önnel minimum egy héttel előre megbeszélt időpontban beszereljük a lépcsőjét.

"Elérhetőségeink"
"Árajánlat kérése"
"További információ kérése"

 

Milyen feltételeket kell Ön biztosítson?

AddThis Social Bookmark Button

- Felméréskor Ön vagy megbízottja tartózkodjon a helyszínen. Biztosítsák, hogy a helyszín akadálytalanul felmérhető legyen, és álljanak rendelkezésre a lépcső kialakítás (lépcső típus) megbeszélésénél.

- Amennyiben gyártóművi tervegyeztetést kért tőlünk, úgy az általunk elküldött terveket Ön vagy hozzáértő megbízottja ellenőrizze és jóváhagyás esetén azt aláírva küldje vissza.

- Az egyeztetett helyszíni szerelés időpontjában biztosítsa a lépcső akadálytalan szerelhetőségét, biztosítson 220 V és min 16A áramvételi lehetőséget.

- A helyszíni beszerelés végeztével a szerelésvezetőtől Ön vagy megbízottja minőségileg és mennyiségileg vegye át jegyzőkönyvünkön aláírva a szerkezetet.

"Árajánlat kérése"
"További információ kérése"

 

Mennyi idő alatt készül el a lépcsője?

AddThis Social Bookmark Button

A fém vagy fém-fa szerkezetű lépcsők készítésének átfutási ideje 4 hét.
Itt általában két ütemben szereljük készre a lépcsőt:

1. ütem: beszereljük a fém tartószerkezetet és korlátot alapozó festett kivitelben. Ön ezeket ideiglenes deszka járólapokkal ellátva (opcióként tőlünk is rendelheti) létra helyett felvonulási lépcsőként használhatja.

Az összes építőmunka végeztével, amikor egyébként is a festés mázolásra kerül a sor a festői a kívánt színre lefestik a lépcsőt. (A festést mi is elvégezhetjük, de a Vevő részéről olcsóbb, ha maga végezteti el.)

2. ütem: Egy velünk minimum egy héttel megelőzően leegyeztetett időpontban leszállítjuk, és felszereljük a végleges felületkezeléssel ellátott járólapokat.

- A fém-műkő, fém-gránit vagy márvány, a kültéri horganyzott lépcsők, valamint a nagyon különleges lépcsők 6-8 hét alatt készülnek el.

A műkő, gránit vagy márvány járólappal rendelkező lépcsőknél 2 ütemű a szerelés (lásd előző pont), a horganyzott kültéri lépcsőknél a szerelés egy ütemből áll.

- A tömörfa-lépcsők 6 max. 8 hét alatt készülnek el.

A falépcsőknél a befejezett lépcső környezetet kell mérnünk (vakolt, festett falak, kész burkolatok alul, felül stb.) és a beszerelés egy ütemből áll.

Bármely lépcsőről legyen szó elmondható, hogy a szerelési ütemenként a lépcső bonyolultságának függvényében 4-10 órára, tehát kb. 1 munkanapra van szükségünk. Kirívó esetekben, nagyon nehéz szerkezetű, nagyon bonyolult lépcsőknél az első ütemű, vagy az egyetlen ütemű szerelés kitehet akár 2-3 napot is.

"Árajánlat kérése"
"További információ kérése"

 

Mire és milyen feltételekkel vállalunk garanciát?

AddThis Social Bookmark Button

Arra az esetre, ha a rendeltetésszerű használat ellenére akár a felhasznált anyagok minőségéből, akár a kivitelezésre visszavezethető hibákból adódóan a lépcső vagy valamely egysége idő előtt megrongálódik, elhasználódik, esetleg veszélyessé teszi a lépcső használatát.

A garanciavállalás ideje 2 év.

Bővebb információt kaphat a Garancia menüpontban.

"Árajánlat kérése"
"További információ kérése"

 

Megosztás

AddThis Social Bookmark Button

További REFERENCIÁINK

scan0017.jpg

Kulcsszavak

lépcső

kültéri lépcső

lépcsők

csigalépcső

falépcső

korlát

fakorlát

 

Keresés

REFERENCIÁINK

t3_k.jpg

Technológiai fejlesztés a Stadler-VOSZK Kft.-nél